Patrice Leconte: Monsieur Hire (1989)

Patrice Leconte: Monsieur Hire (1989)

Főszereplők: Michel Blanc, Sandrine Bonnaire, Luc Thuillier, André Wilms, Marielle Berthon

Francia dvd-borító

„Az élet undorító” - Ez Monsieur Hire velős és szenvtelen megállapítása mindenről, ami körülötte zajlik. És ezt nem azért mondja, mert egy gyilkossági ügyben egy rámenős rendőrfelügyelő kimondva-kimondatlanul őt tartja az első számú gyanúsítottnak. Nem: Monsieur Hire-t mindenki utálja. Különc csodabogárnak tartják a szomszédai, a gyerekek bedörömbölnek lakása ajtaján, vagy megdobálják. De Hire-nek a látszat ellenére igenis vannak érzelmei. Különösen azóta, hogy a szemközti lakásba beköltözött a szépséges Alice. Alice ablakán nincs függöny, így Hire minden este és éjszaka annak a szokásának hódolhat, ami minden kívülállóként szemlélődő kedvenc szokása: észrevétlenül, senkitől sem zavartatva figyelhet. És Hire egyre szenvedélyesebben figyeli Alice-t, egészen addig, amíg szerelmes nem lesz belé. Apró bökkenő, hogy Alice-nak Emile személyében már vőlegénye van…

A Georges Simenon regényéből készült, és „Panique” címen 43 évvel korábban már megfilmesített történet csak az első látásra tűnik egyszerűnek. A figurák motivációi nem mindig világosak, majd néha nyilvánvalóvá válnak, hogy aztán újra kérdőjelek merüljenek fel velük kapcsolatban. Különösen igaz ez Alice esetében. Hire ellenben annyira rendezett, kiszámított (ám annál rejtélyesebb) életet él, hogy valahogy fel sem merül bennünk, hogy bármi is nem az ő tervei szerint történik (leszámítva talán az elesést a korcsolyapályán). És tényleg, nem elég, hogy egy alaposan kidolgozott terve van, hogy valóra váltsa az álmait, még az abból fakadó ütőkártya is a kezében van, hogy milyen szerepet vállalt a gyilkosság éjszakáján.

Hire karakterével könnyű azonosulni. Ő az az ember, aki úgy tűnik, reménytelenül vágyik a boldogságra, éli a percre pontosan megtervezett életét, titkos szenvedélyeknek hódol, mind nehezebben éli meg a boldogtalanságot, az egyedüllétet és azt, hogy az élete egyre csak pereg előre anélkül, hogy valódi álmaiból bármit is valóra váltott volna. A ház Lausanne-ban csak vár, de Hire csak tervezi, hogy ott fog élni. És akkor - bár Alice feltűnésével szerencséje is van - Hire elhatározza, hogy elég volt, végre tenni akar valamit, hogy vége legyen a mindennapos szenvedésnek, és elkezdődhessen valami gyönyörű.

Hire hozzákezd terve megvalósításához, de tudvalevő, hogy minden gondosan kidolgozott tervbe általában hiba csúszik. A megcsalás és elárulás ellenére Hire - tökéletes erkölcsi győzelmet aratva - végül a szerelem és a kétségbeesett, féltő gondoskodás fegyverével próbál harcolni a sorsa ellen.

Ha a Monsieur Hire-t nézzük, akkor tulajdonképpen Michel Blanc fantasztikus előadását csodálhatjuk, legnagyobb részben az eltökéltség, a szenvedély és a szenvedés kategóriájában. Blanc alakítása legalább olyan tökéletes, mint amennyire tökéletesen megkomponáltak Hire estéi-éjszakái a sötét szobával, a bekapcsolt lemezjátszóval, a klasszikus Brahms-zenével és Alice-szal, aki mit sem sejtve ezeknek a szeánszoknak az akaratlan főszereplője. A tényleges főszereplő azonban Hire, aki a döntő pillanatban morális szempontból győzelmet arat Alice felett, egyéb jutalom azonban nem adatik meg neki ezért. Hacsak azt nem számítjuk ide, hogy a legfájdalmasabb pillanatban újra bevillan szemünk elé a kép, ami a film utolsó jelenete is egyben. Ez a kép a boldogság képe, azé a boldogságé, ami csak lehetett volna…   

Monsieur Hire...

...gyilkossági ügybe keveredik

Hire mindent lát...

...sőt, még annál is többet

Alice látogatása

Titkos szenvedély

Filmplakát

Patrice Leconte

                                                                                   

Rainer Werner Fassbinder: Maria Braun házassága/Die Ehe der Maria Braun (1979)

Rainer Werner Fassbinder: Maria Braun házassága/Die Ehe der Maria Braun (1979)

Főszereplők: Hanna Schygulla, Klaus Löwitsch, Ivan Desny, Gisela Uhlen, Gottfried John, George Eagles, Hark Bohm, Claus Holm

Amerikai dvd-borító

Bombák, golyók repülnek mindenfelé, az épületek sorra dőlnek össze, a hivatali tisztviselő menekülőre fogná; az éppen házasodni készülő pár azonban nem engedi el addig, amíg - igaz, már az utcán, a földön, fedezéket keresve - a papírokat mindannyian alá nem írták. Így sikerül Hermann és Maria Braunnak a második világháború vége felé összeházasodnia, de frigyük nem lesz kevésbé eseménydús a későbbiekben sem. Nem sokkal később Maria már számos sorstársához hasonlóan egy táblával a nyakában lesi reménykedve a frontról hazaérkezőket és a vonatról leszállókat. Hermann ugyanis eltűnt a fronton, minden bizonnyal meghalt. Amikor Maria szinte teljesen megbizonyosodik róla, hogy Hermann már nem tér vissza hozzá, elhajítja a táblát, rajta férje fényképével és munkát vállal egy lebujban. Itt megismerkedik egy amerikai tiszttel, aki teherbe ejti. Hermann Braun azonban nem halt meg, és amikor az amerikai egy dulakodás következtében (Maria keze által) meghal, magára vállalja a gyilkosság elkövetését. És hogy ezzel minden bizonnyal végleg tragikussá vált Braunék házassága? Közel sem - Mariát ugyanis nem ejtették a feje lágyára, és pár évvel később már dúsgazdag üzletasszonyként látogatja férjét a börtönben.

Fassbinder monumentális drámája egy igazi történelmi filmbe oltott karaktertanulmány. Pontos képet fest a háború utáni Németországról, a romokról, a köztük kóválygó lakosságról, melynek számos tagja, így Maria Braun is hozzátartozója fényképével a hátán járja az utcákat, és cserekereskedelemből próbál megélni. Munka alig van, a vendéglőkben fásult amerikaiak keverednek fásult németekkel - az élet csak nagy nehezen akar újra elindulni ebben a rommá lőtt országban. És itt van Maria Braun, akinél kevés kitartóbb, nagyobb akaraterejű nőt ismerhettünk meg a közvetlenül a háború utáni korszakból. Maria minden kínálkozó alkalmat megragad az előbbre jutásra - és óriási szerencséje is van, amikor a vonaton egy poros trükkel a tömött vagonból az első osztályra lopódzik - és ott találkozik Karl Oswalddal, az üzletemberrel, aki először „személyi referensként” alkalmazza, majd a szeretője lesz. De Maria minden pillanatban szét tudja választani a magánéletet és a munkát: az irodában lefoszlik róla minden, ami nem kapcsolódik az üzlethez, és valóságos páncélt ölt magára. De ami a legfigyelemreméltóbb, hogy egyetlen pillanatra sem feledkezik meg Hermannról. Az éveit börtönben tengető férfiről azonban Oswald sem feledkezik meg, és a vele kötött háttéralkut egy egész hátralévő életére szóló jótéteménnyel egészíti ki.

Fassbinder drámája konvencionálisnak tűnhet, de egyáltalán nem az: időnként a legváratlanabb pillanatban jelenik meg a humor (például a börtönben, a beszélőn, ahogy egyszer csak Maria kivételével mindenki elhallgat a teremben), és a címadó kapcsolat sem úgy ábrázolt, hogy a néző túlzott romantikával élhesse bele magát. Hermann egy szófukar, szikár, látszólag majdnem megtört férfi kevés kimutatott érzelemmel. A legtöbb érzelmet csak mi látjuk rajta - önfeláldozó és egyben sorsát hosszú időre eldöntő vallomása előtt -, Maria nem. A börtönben egyre elutasítóbb, szabadulásakor a háttéralkunak engedelmeskedve egy szűkszavú levelet hátrahagyva elutazik, és onnantól csak havi egy szál vörös rózsa beszél helyette.

Ennyi viszontagság után az ember azt várná, hogy ennek a házasságnak végül boldog folytatása lesz, de Mariának és Hermannak végül ez sem adatik meg. Fassbinder a végső jelenetsort elképesztő stílusbravúrral oldja meg: Maria szép új házában vagyunk, nem sokkal azután, hogy Hermann hazatért. Látogatóba érkezik másodmagával Maria könyvelője is, egy végrendelet ismertetésére kerül sor. A dátum 1954. július 4, így a rádióból az NSZK-Magyarország világbajnoki döntő élő közvetítése szól. Fassbinder a mérkőzés utolsó perceit valós időben adja vissza párhuzamosan a házban zajló - és végül tragédiába torkolló - eseményekkel.

Fassbinder számos nehézségen ment keresztül, míg a forgatás végére ért. A mesteri végeredmény ára egy üzleti viták miatt megszakadt barátság, egy egész stáb kirúgása és sok-sok pénz felhasználása volt. De mire a csodás Hanna Schygulla előadásában ennek az egyedi és lenyűgöző kompozíciónak a végére érünk, és a záróképek alatt felhangzik, hogy „Deutschland ist Weltmeister!”, már bizonyosan tudni fogjuk, hogy megérte.

Élet a romokon

Maria munkát keres - és talál

Végzetes viszontlátás

A frontról a börtönbe

Úton a gazdagság felé: Oswald és "asszisztense"

Filmplakát

Rainer Werner Fassbinder (1945 - 1982)