Ken Russell: Ördögök/The Devils (1971)

Ken Russell: Ördögök/The Devils (1971)

Főszereplők: Oliver Reed, Vanessa Redgrave, Dudley Sutton, Ken Russell, Murray Melvin, Gemma Jones, Michael Gothard, Graham Armitage

A BFI által kiadott dvd

1634, Franciaország. „A vallásháborúknak vége” - szól Grandier (Oliver Reed), Loudun főpapja a város lakosságához. A főpap azonban téved, Richelieu ugyanekkor minden erejével a királyt győzködi, hogy az „eretnek” Loudun tűnjön el a föld színéről. A város megtöréséhez magát Grandier-t kell megtörni, és ehhez a hatalom minden eszközt igénybe vesz: a férfit boszorkánysággal és eretnekséggel vádolják meg. Ehhez kapóra jön egy, Grandier-be már-már eszelősen szerelmes főnővér (Vanessa Redgrave), valamint a tény, hogy Grandier nemigen veti meg a női nemet…

Ken Russell angol rendező 1970 nyarán forgatás közben talán még nem sejtette, hogy a „The Devils” című filmje mind a mai napig a cenzúra áldozata lesz. Russell-t a cenzorok 10 pontba szedett levéllel lepték meg, melyben felsorolták a bemutatáshoz szükséges vágásokat. A legfontosabb ezek közül az úgynevezett „Rape of Christ” jelenete volt, melyet Russell a film egyik legfontosabb képsorának nevezett. Mikor a zárda nővérei - életüket mentve - belemennek, hogy úgy fognak viselkedni, mintha megszállta volna őket az ördög, vad őrjöngésbe kezdenek, melynek csúcspontja egy életnagyságú Krisztus-szobor meggyalázása. Russell végül (sok másikkal egyetemben) kivágta a jelenetet, melyet évtizedekre végleg elveszettnek hitt mindenki. Áldozatul esett még a megdöbbentő végső negyedóra számos szegmense, és Vanessa Redgrave ördögűzése is.

Vágások ide vagy oda, a „The Devils” mind a mai napig a legtökéletesebb film a vallási őrületről. Russell nem a kút fejéből merített, alapul Aldous Huxley 1952-es „The Devils of Loudun” című könyve szolgált. A United Artists, amely korábban már forgalmazott sikeres Russell-filmeket, kihátrált a projekt mögül, melyet aztán a Warner-bratyók karoltak fel. Ebben azonban nem volt túl sok köszönet: az amerikai fejesek már az első vetítés során elégedetlenségüknek adtak hangot (konkrétan gusztustalan szennynek nevezték a látottakat), és közölték Russellel (aki a vetítés végét inkább egy közeli kocsmában várta meg), hogy vágnia kell, nem is keveset.

Az ez idáig legteljesebb változat most egy Mark Kermode nevű úriember jóvoltából megjelent dvd-n. A BBC News Channel munkatársa felkutatta a „Rape of Christ” jelenetét is, amelyet azonban végül nem illesztettek vissza a filmbe, de a dvd egyik dokumentumfilmjében megtalálható.

És hogy a lényegről, magáról a filmről is szóljak, a „The Devils” egy elképesztő, a mai napig letaglózó hatású történelmi dráma. Az alakítások verhetetlenek: Reed élete legjobbját nyújtja, mint Grandier, szellemi fölénye által vezérelt monológjai lehengerlőek. Redgrave - aki Glenda Jackson helyett ugrott be - egyenesen ijesztő, mint a reménytelen szerelemtől eszét vesztő púpos főnővér. Graham Armitage nem konvencionális és maró gúny, mint XIII. Lajos, de zseniálisat alakít Murray Melvin Mignon atya, és különösen Michael Gothard az eszelős inkvizítor, Barre atya szerepében.

Szemkápráztatóak a díszletek, melyeket egy bizonyos Derek Jarman álmodott és alkotott meg Pinewood stúdiójában. A házak megépítése kemény munka volt, ráadásul Russell az utolsó jelenetek forgatása közben nagyot hibázott (saját bevallása szerint először és utoljára a pályafutása során), hiszen túl korán adott jelt a házak felrobbantására, így a díszletek rommá változott részét újjá kellett építeni.

A sajnálatos módon 2011 novemberében elhunyt Ken Russell már nem élhette meg leghíresebb műve dvd-kiadását, amely fölött a már említett Kermode bábáskodott. Kermode találkozott néhány szereplővel, és a megtalált „Rape of Christ” jelenetet is levetítette nekik. Felbecsülhetetlen értékű Russell audiokommentárja, melyben például fellebbenti a fátylat az Oliver Reednek adott utasításairól (hogy milyen arckifejezéssel kéri a következő jelenetet). De a British Filminstitute egyébként is kitett magáért, hiszen a további dvd-extrákban található még számos korabeli forgatási felvétel (az utolsó negyedóra leforgatása, és hogy Russell hogyan vezényli a tömeget), valamint a zene felvétele is. 

Grandier

A főnővér szenved a szerelemtől

A legfelsőbb körök kezében Loudun sorsa

A főnővér (rém)álma

Megérkezik az inkvizíció (középen: Michael Gothard)...

... és kíméletlenül lesújt Grandier-re

Filmplakát

Ken Russell (1927 - 2011)

Niels Arden Oplev: A tetovált lány/Män som hatar kvinnor (2009)

Niels Arden Oplev: A tetovált lány/Män som hatar kvinnor (2009)

Főszereplők: Michael Nyqvist, Noomi Rapace, Lena Endre, Peter Haber, Ewa Fröling, Tomas Köhler

Magyar dvd-borító

Mikael Blomkvist nagy bajban van: az oknyomozó újság főszerkesztőjét letöltendő börtönre ítélik egy korrupt üzletember ellen indított cikksorozat miatt. Mielőtt bevonulna, megbízást kap egy idős üzletembertől, hogy derítse ki, ki ölte meg évtizedekkel korábban eltűnt unokahúgát, Harrietet. Harriet egy szigeten, a híres Vanger-család rezidenciájáról tűnt el. Az újságíró nyomozás közben számos tippet kap egy titokzatos hackertől, Lisbeth Salandertől. A páros végül egy egész sor múltbéli gyilkosságra bukkan, melyeket különös kegyetlenséggel, rituálisan követtek el. Hogy a gyilkos még szabadlábon van, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Blomkvistet többször is támadás éri…

Kirobbanó siker volt (és még ma is az) a 2004-ben elhunyt Stieg Larsson regénysorozata, „A tetovált lány”, és folytatásai. A könyvek már halála után jelentek meg, a végzetes szívroham előtt már majdnem kész volt a negyedik rész, míg a sorozatot összesen tíz részesre tervezte. Az első könyv alapján készült film egy többszörösen összetett, bonyolult, fantasztikusan megírt produkció, melynél nem lehet eléggé dicsérni a rendezőt, a dán Niels Arden Oplevet. A szereplők nagyszerűek, mindannyian, a legkevesebbet színen lévők is jól megrajzolt, érdekes figurák, és ez halmozottan érvényes a két főszereplőre, akik egymástól eltérőbb természetűek nem is lehetnének (már a röpke autórádiós jelenet jól ábrázolja ezt), mégis a sors egymás mellé sodorja őket, és ezért kénytelenek összedolgozni. Blomkvist, az újságíró egy türelmes, maximalista, racionális, erkölcs által vezérelt eszmékkel teli ember, aki egyszer hibázik, és drágán megfizet érte, hiszen nincs, aki cikksorozata állításait megerősítené. A több évtizedes Harriet-sztorit viszont nagy profizmussal kezdi kibogozni (zseniálisak a fényképsorozat felderítéséről szóló jelenetek, amikor az újságíró a szó szoros értelmében kockáról kockára rakja össze a messzi múltban, egy felvonuláson történteket), holott tudja, a végső sikerre alig van esélye.

Sorstársa és segítsége, Lisbeth Salander egy gyermekkora óta poklok poklán átment nő, aki technikai tudásával, bizalmatlanságával és lelki erejével építette újjá a romokban lévő életét, melynek jelentős részét intézetben töltötte. Történetünk kezdetén még nem sejti, hogy új nevelőtisztje (az előző kórházba került) miatt - aki szexuálisan kizsákmányolja - újra meg kell járnia a poklot.

„A tetovált lány” nagyszerűségét e két karakter, és a kettejük között lassan kialakuló kötelék adja, megspékelve az átláthatatlanul szerteágazónak tűnő, ám az idő múlásával egyre jobban kitisztuló, lebilincselő krimisztorival. A film eközben nem kicsit brutális is, az erőszak ráadásul gyakran nem csak pillanatokra villan fel, hanem hosszas, idegőrlő bevezetés után kerül bemutatásra (ennek elszenvedője jórészt a címszereplő, kinek életre keltője, Noomi Rapace a szerep kedvéért alaposan lefogyott, rendszeresen kickboxolt és „telepiercingelte” magát).

Végezetül még egyszer visszatérnék a rendezőre, aki, mint írtam, remek munkát végzett. Szinte nincs lepergett perc, melyben ne tudná fenntartani a feszültséget, és ez úgy még inkább csodálatra méltó, hogy egy két és fél órás, rendkívül komplex filmről van szó. Nagyon-nagyon sajnálhatjuk, hogy a két folytatásnál Oplev már nem állt rendelkezésre, hiányának látható az eredménye. „A tetovált lány” azonban minden pillanatában a keze nyomát viseli magán, és többek között ezért is az utóbbi évek legnagyobb skandináv filmsikere nyugodtan nevezhető mesterműnek.

Blomkvist megbízást kap

Lisbeth kiszolgáltatott helyzetben

Rejtvény rejtvény hátán tárul fel Blomkvist előtt

Vajon mi történhetett az eltűnt Vanger-lánnyal?

Gyilkossági kísérlet

Küldemények gyűjteménye: a feladó ismeretlen

Filmplakát

Niels Arden Oplev

Caroline Link: Hontalanul Afrikában/Nirgendwo in Afrika (2001)

Caroline Link: Hontalanul Afrikában/Nirgendwo in Afrika (2001)

Főszereplők: Juliane Köhler, Lea Kurka, Matthias Habich, Merab Ninidze, Sidede Onyulo

Magyar dvd-borító

A harmincas évek végének Németországában egyre több inzultus éri a zsidókat, és küszöbön áll a világháború kitörése. Jettel Redlich, egy jómódú zsidó család Afrikába távozott fejének a felesége levelet kap férjétől, aki arra kéri, hogy lányukkal együtt utazzon utána Kenyába. Walter Nairobiban, egy farmon intéző, és ide várja szeretteit is. Az utazás számos bonyodalom ellenére sikeres, de ezután újabb nehézségek várnak a családra: rettegve várják a híreket Németországban maradt rokonaikról, és az új életkörülményekhez való alkalmazkodás is nehezükre esik…

Caroline Link nagyszabású történelmi drámája Stefanie Zweig önéletrajzi ihletésű regénye alapján készült, és egy Afrikába menekült német zsidó család életének talán legnehezebb szakaszát mutatja be. Link műve - sok más, ebben az időszakban játszódó filmmel ellentétben - nem a németországi eseményekre kíváncsi, hanem azok hatására az Afrikában letelepedők életére. A drámai eseményekről nem képekben, jelenetekben, hanem levelekből értesülnek a szereplők, és mi, nézők is. A háború természetesen tényleges hatással is van Jettel, Regina és Walter életére, hiszen táborba zárják őket, a farmot kénytelenek a beilleszkedés kellős közepén elhagyni és csak számos bürokratikus akadály elhárulta után folytathatják a körülményekhez képest nyugodt afrikai életüket.

Az óriási változást az életkörülményekben minden szereplő másképp reagálja le, a rendezőnő fő célja pedig az ennek hatására beálló jellemváltozások bemutatása. Walter Süßkind, aki még 1933-ban emigrált Afrikába, már teljesen leszámolt korábbi életével, egyedül él, igazi társaságot csak az jelent számára, ha elautózik a Redlich-család farmjára. Walter Redlich ígéretes bírói pályát hagyott félbe, Afrikában nincstelen lett, a farmon mint fizetést nem kapó intéző dolgozik, legfontosabb feladata, hogy vizet találjon az állatoknak. A két újonnan érkezőnek, Jettelnek és az ötéves Reginának talán a legnehezebb, de a gyermek bámulatos sebességgel illeszkedik be az új környezetbe, és tanul meg kommunikálni a helyiekkel. Jettel ezzel ellentétben ki nem állhatja új otthonát, ahogyan a farm szakácsának, Owuornak mondja: „nem maradunk sokáig”. A nő a pénzhez és a jómódhoz szokott, az utazásra a férje által levélben kért hűtőszekrény helyett az Afrikában teljességgel haszontalan drága porcelánokat csomagolja be nagy gonddal, a maradék pénzükön pedig egy estélyi ruhát vásárol magának. Ekkor még alig hihető, de Jettelben megy végbe a legnagyobb változás. A kezdetben teljes erővel idegenkedő családanya az évek múlásával kezébe veszi a farm vezetését, megtanulja a nyelvet és férjével való vitái ellenére megtalálja a boldogságot (itt kell megemlíteni, hogy Zweig művében ez nem egészen így történik).

Link az eseményeket lassan hömpölyögteti, és mindvégig vigyáz arra, hogy az egzotikus helyszín ellenére a helyi folklór helyett az emberi kapcsolatok, és a Redlich-család sorsa legyen az előtérben. Az összes karakter megkapja az őt megillető időt, egyáltalán nem érezhető az, hogy a szereplők közül bárki is el lenne hanyagolva a több mint kétórás játékidő alatt. Fontos még ezzel kapcsolatban megjegyezni, hogy Link kitűnő érzékkel vágott ki olyan jeleneteket a film végső változatából, amelyek jelentősen lassították volna az eseményeket, mintegy a néző szájába rágva, hogy éppen mi történik. A végeredmény egy rendkívül intelligens és megható családi dráma, melynek végén valószínűleg a néző is ugyanúgy fog érezni Afrika iránt, ahogyan Jettel Redlich, amint a vonatból kihajolva megérinti a gyümölcsöt áruló asszony kezét.

Nehéz idők Németországban

Walter türelmetlenül várja családját

Regina gyorsan új otthonra talál

Süßkind, a magányos farkas csak titkon reménykedik

Walter és Jettel: újra együtt?

Filmplakát

Caroline Link

Nagisa Oshima: Boldog Karácsonyt, Mr. Lawrence!/ Merry Christmas Mr. Lawrence (1983)

Nagisa Oshima: Boldog Karácsonyt, Mr. Lawrence!/ Merry Christmas Mr. Lawrence

 (1983)

Főszereplők: David Bowie, Ryûichi Sakamoto, Tom Conti, Takeshi Kitano, Jack Thompson

Magyar dvd-borító

1942-ben járunk, egy japán világháborús fogolytáborban, ahol a rendet egy Yonoi nevű tiszt tartja fenn. A több száz szövetséges hadifogoly közé új ember érkezik, Jack Celliers, aki személyiségével óriási hatást gyakorol Yonoi-ra. A japán meg akarja tenni Celliers-t a foglyok vezetőjének, de az folyamatosan ellenáll, és áthágja a tábor szabályait. Mindketten tudják, hogy nemsokára elérkezik az ideje egy végső konfrontációnak…

A japán rendezőzseni, Nagisa Oshima olyan botrányfilmekkel vonult be a történelembe, mint „Az érzékek birodalma (1976)”, a „Max mon amour” (1986), vagy „A szenvedélyek birodalma” (1978). Angol produkcióban készült filmje, a „Boldog Karácsonyt, Mr. Lawrence!” a maga módján szintén egy rendkívül provokatív dráma, amely egyértelműen nem követi a börtönben, illetve fogolytáborban játszódó filmek receptjét. Ezt bizonyítja, hogy a közel kétórás játékidő alatt csupán egy rövid szökési jelenet van, amely szintén nem éppen konvencionálisan ér véget. Az atmoszféra egyedi. Valami megmagyarázhatatlan, hipnotikus valami rejtőzik a jelenetekben, amitől azokról nem bírjuk levenni a szemünket. Ehhez hozzájárul a gyönyörű, szürreális hangulatot teremtő zene, amely az érzelmi csúcspontok alatt (mint például a már említett szökési jelenet végén) felhangosodik. A dallamokért a Yonoi-t játszó Ryûichi Sakamotónak mondhatunk köszönetet, aki a szerepre egyébként csak sokadik jelölt volt. Jack Celliersként David Bowie-t láthatjuk, aki pályafutása, és a nyolcvanas évek egyik legemlékezetesebb férfialakítását nyújtja (Oshima a Broadway-n, az „Elefántember” előadása alatt szemelte ki magának).

De nemcsak Yonoi és Celliers játszik főszerepet a filmben. A címszereplő, John Lawrence szintén kulcsfigura (és ő testesíti meg Laurens Van der Post írót, kinek regénye, a "The Seed and The Sower" volt az alap). Lawrence jelenti a racionalitást, a gondolkodást, a műveltséget ebben a pokolban - folyékonyan beszél japánul, tisztában van vele, hogy Japán anno megverte az oroszokat és ő az, akire időnként még a fogvatartóik is hallgatnak. Lawrence szerepében Tom Contit láthatjuk, aki mindig az adott forgatási nap előtt, hallás után sajátította el japán nyelvű dialógusait. Az általa alakított tiszt kapcsolata Harával (Takeshi) az egyik, Yonoi és Celliers párosa pedig a másik pillére a történetnek. Utóbbiak talán definiálhatatlanul viszonyulnak egymáshoz. Valószínűleg szerelemnek is lehet hívni, különösen a japán részéről (az addig nem tapasztalt érzelemhullám Celliers tárgyalásán borítja el Yonoi-t, nem véletlen, ahogy a kamera a vádirat felolvasása közben lassan ráközelít). Egyfajta spirituális - és szexuális - kötelék is keletkezik kettejük között, de a háborús vetélkedés is jelen van (állj ki velem, ha legyőzöl, szabad vagy - teszi például a szokatlan ajánlatot Yonoi Celliers szökési kísérlete közben). A konvencionálisnak semmiképpen sem nevezhető kapcsolat aztán a film legfontosabb és leghíresebb jelenetében csúcsosodik ki, amely egyben mindkettejük és még sok száz jelenlévő további sorsát is meghatározza.

A „Boldog Karácsonyt, Mr. Lawrence!”-nek egyértelműen ott van a helye a legjobb és legfontosabb háborús drámák sorában. Oshima remekműve az önfeláldozás, a tisztelet, a szenvedés és a titkos bajtársiasság filmje is egyben. 

Jack Celliers

Lawrence megpróbálja leállítani a kegyetlenkedést

Kivégzés előtt?

Yonoi párbajra hívja foglyát

Egy döntő pillanat

Celliers sorsa megpecsételődni látszik

A háború vége, felcserélt szerepek: Hara és Lawrence

Filmplakát alternatív címmel

Nagisa Oshima (1932 - 2013) 

Götz Spielmann: Revans/Revanche (2008)

Götz Spielmann: Revans/Revanche (2008)

Főszereplők: Johannes Krisch, Irina Potapenko, Andreas Lust, Ursula Strauss, Johannes Thanheiser, Hanno Pöschl

Magyar dvd-borító

Alex egy bordélyban dolgozik, közvetlenül a főnök keze alatt, egyfajta kisegítőként. Amikor beleszeret az egyik lányba, az Ukrajnából érkezett Tamarába, tudja, hogy valamit tennie kell, ha ketten boldogulni akarnak. Tamarára a főnök is szemet vet, és a luxusprostituált „rangjával” kecsegteti, valamint egy nagy, saját lakással. Alexnek azonban más tervei vannak: gyorsan akar pénzt szerezni, aztán lelépni szerelmével Spanyolországba. A pénzszerzés bankrablás útján történik, de a végrehajtás során sorsa összefonódik egy véletlenül arra járó rendőrével, és annak feleségével. Az összekötő kapocs egy gyilkosság, amit a rendőr merő véletlenségből követ el…

Götz Spielmann monumentális drámájának egyik fő szimbóluma a fát vágó férfi. A férfi, esetünkben Alex, akiben hihetetlen indulatok kavarognak, de aki lehetőségeihez képest bámulatos önmérsékletet mutat a külvilág felé. Csak a fadarabok záporoznak, de azok szinte megállás nélkül. Óriási fájdalom, keserűség, a megtervezett, ám összezúzott jövő felett érzett düh és a bosszúvágy keveredik össze Alex fejében, aki nagyapja erdőszéli farmjára húzódik vissza a balul sikerült bankrablás után, és a favágáshoz menekül. A fájdalom gyorsan átadja (első) helyét a sorban a bosszúnak, a férfi ugyanis megtudja, hogy nem messze onnan él feleségével a rendőr, aki mindent lerombolt Alex életében. A bosszú beteljesedése egyszerűnek tűnik: a rendőr mindig egy meghatározott útvonalon tart futóedzést, szimplán csak egy fa mögül hátba lehetne lőni. A látszat ellenére azonban Alex egy racionális lény. Bár börtönviselt, és a bankrablással bebizonyítja, hogy további bűncselekményektől sem riad vissza, ebben a helyzetben mégis inkább visszafogja magát, gondolkozni kezd az ösztönös - és talán pillanatnyi elégedettséget jelentő - bosszú helyett, és aprítja a fát.

Nem sejti, hogy a rendőr ugyanúgy szenved, mint ő. Kollégái között nem érzi jól magát többé, neki, a kitűnő céllövőnek már remegnek a kezei és magányos futásai szünetében egyre csak a gyilkosság áldozatának fényképét bámulja. Ekkor a dolgok szinte maguktól kezdenek a helyükre kerülni. Belép Alex életébe Susanne, a rendőr felesége, aki hiába várja, hogy végre teherbe essen. A három súlyos lelki terhet cipelő ember között ettől fogva láthatatlan kötelék alakul ki, amely erőszakba is torkollhatna. De a befejező képek optimizmust sugallnak: a farm fái - az öregember jóslatának megfelelően - addig soha nem látott termést hoznak. A termést összegyűjtő Alex látványa nem halált, hanem a születést, valami újnak a kezdetét jeleníti meg.

A „Revans” azonban nemcsak szimbólumai, hanem erőteljes alakításai (különösen Johannes Krisch Alex szerepében), zene híján is lebilincselő hangulata és örökérvényű mondanivalója miatt is kötelező néznivaló.   

Alex és Tamara a közös jövőt tervezgeti...

... miközben Tamara alja munkát végez

Egy "csábító" ajánlat

Egy félresikerült bankrablás

A pillanat, ami megváltoztatja Alex és Tamara életét

A farmon felpezsdül az élet...

... és hullik a fa

Alex válaszúton

Filmplakát

Götz Spielmann

Claude Sautet: Néhány nap velem/Quelques jours avec moi (1988)

Claude Sautet: Néhány nap velem/Quelques jours avec moi (1988)

Főszereplők: Daniel Auteuil, Sandrine Bonnaire, Jean-Pierre Marielle, Dominique Lavanant, Vincent Lindon, Dominique Blanc, Tanya Lopert

Francia dvd-borító

Nagy az izgalom a Pasquier-családban: Martial (Daniel Auteuil), a család szeme fénye kijön a klinikáról. Martial labilis személyisége miatt került a négy fal közé, de amikor újra elfoglalja a helyét a társadalomban, meglepetések sorozatát okozza. A Pasquier-család hatalmas vagyona és bolthálózata nem túlságosan érdekli, de váratlanul nagy szorgalommal veti bele magát utóbbi könyvelésébe. Martial körútjának első állomásán Fonfrin úr (Jean-Pierre Marielle) a főnök, akinek van némi takargatnivalója az elszámolásokat tekintve. Martial aztán Fonfrin házában, egy vendégség során megpillantja azt, ami ezután teljesen megváltoztatja az életét. Ez a valaki nem más, mint Francine (Sandrine Bonnaire), Fonfrinék bejárónője. Martial ettől a perctől kezdve nem tud másra gondolni, csak Francine-re, és minden vágya, hogy a bejárónő a következő napokat vele töltse…

… ehhez pedig a létező legegyszerűbb módszerhez folyamodik: kibérel egy fejedelmi lakosztályt, majd estélyt szervez, ahová kölcsönkéri Fonfrinéktől Francine szolgálatait. Francine a helyszínre érkezve meglepve tapasztalja, hogy az estélyen egyetlen vendég van, és ez ő. Claude Sautet keserédes tragikomédiája le sem tagadhatná franciaságát, hiszen minden olyan könnyedén, gördülékenyen zajlik a vásznon a bő kétórás játékidő minden percében, ahogy azt az Eiffel-torony országából megszokhattuk. Sautet végig nagy örömét leli abban, ahogyan kigúnyolja az arisztokrata életmódot folytató állampolgárokat, avagy a felső tízezret. A legjellemzőbb jelenet, amikor a bolt igazgatója, egyben Martial vendéglátója nejével együtt hosszú órákat tölt az autóban a Martial által kibérelt lakosztály alatt. A házaspárt majd megöli a kíváncsiság, hogy kik lesznek a férfi vendégei az általa meghirdetett estélyen - mindez annak ellenére, hogy a Pasquier-ifjút egyáltalán nem szívlelik, és alig várják, hogy kitegye a lábát a városból. De hát milyen estély lehet az, amire őket már meg sem hívják?

Martial eközben újra elkezd élni. Csodálatos napokat tölt el Francine-nel annak ellenére, hogy az egy meglehetősen kétes hírű - kocsmatulajhoz, és egy kétbalkezes, de jólelkű másik férfihez is vonzódik.

A film csúcspontja egyértelműen az az összejövetel, amelyen Martial és Francine szinte minden vendégét megvicceli. De a vígjáték aztán szép lassan drámába fordul, és egy gyilkosság okoz tragédiát, melynek megtörténte után Martial tökéletes önfeláldozásról tesz tanúbizonyságot, és amely után a Francine-nel töltött néhány nap csak felejthetetlen emlék marad.

Martial alaposan meglepi Francine-t...

... aki viszont a balfácán Fernandhoz (Vincent Lindon) vonzódik

Martial igazán az alkalomhoz öltözött...

... de Fonfrin megbecsülését így is kivívja

Martial a tragédia kellős közepén

Claude Sautet (1924 - 2000)