2021. április 30., péntek

Bernardo Bertolucci: A megalkuvó/Il conformista (1970)

Bernardo Bertolucci: A megalkuvó/Il conformista (1970)

Külföldi bluray-borító

Marcello Clerici kényszeresen hajszolja a normalitást. Mióta gyerekkorában gyilkosságot követett el (melyet a rendőrség öngyilkosságként könyvelt el) Marcello csak egy akar lenni az állampolgárok közül. A Mussolini vezette fasiszta Olaszországban járunk, Marcello egyre inkább az állami gépezet részévé válik, míg végül titkosrendőri megbízatást kap a legfelső szintről. Párizsba kell utaznia, hogy ott egy antifasiszta aktivistát (Marcello egykori egyetemi tanárát) meggyilkoljon. Az utazáshoz kapóra jön nászútja; felesége az ifjú Giulia szintén kényszerű választás volt a normalitás felé vezető úton: szerelmet nem érez iránta, Giulia pedig nem több egy átlagos, nem túl tájékozott polgárlánynál. Marcello azonban titkos vágyai ellenében tehetetlen, Párizsban találkozik álmai asszonyával, élete szerelmével aki már ténylegesen asszony -  a fasiszták és Marcello célpontjának a felesége…

Moravia regényének filmváltozata egy rendkívül határozott filmkészítő keze nyomát viseli magán. Bertolucci kicentizett pontossággal tárja elénk Marcello tépelődő, ámde mégis céltudatos figuráját, akinek életét az a bizonyos közjáték a sofőrrel és annak pisztolyával végzetesen befolyásolta. Bertolucci magabiztosan változtatja meg Moravia befejezését: a véres, ámde egyszerű zárás helyett egy sokkal megdöbbentőbb lélektani epilógust láthatunk, melyben Marcello élete és főleg annak legfontosabb epizódjai (gyerekkori gyilkosság, házassága, a fasisztáknak tett szolgálatai és végül, de messze nem utolsósorban élete szerelmének sorsa) teljesen új megvilágításba kerülnek, az álarc pedig lehull. A megalkuvó az európai film történelmének egyik legjelentősebb darabja - Georges Delerue zenéje, Vittorio Storaro operatőri munkája (a kék szűrőn át felvett Párizs elképesztő) és az emlékezetes jelenetek sokasága (mint például egy monumentális táncjelenet, melynek végén Marcello „csapdába” kerül, vagy az erdőbéli hajsza Dominique Sanda után) igazi mesterművet alkotnak. Nem csoda, hogy Jean-Louis Trintignant Marcello Clericit, a megalkuvót nevezte élete egyik fő művének.

Marcello útban a gyilkosság felé

A váratlanul előkerülő nagy szerelem...

...és az átlagos feleség, a "normalitás" záloga

Marcello csapdában

A fasiszták szolgálatában


Külföldi moziplakát

Bernardo Bertolucci (1941-2018)


2021. április 27., kedd

Erik Poppe: Utoya, július 22./Utøya 22. juli (2018)

Erik Poppe: Utoya, július 22./Utøya 22. juli (2018)

Német bluray-borító


2011. július 22-én Norvégia Utoya nevű szigetén több tucat fiatal halt meg egy merénylő kezétől. „Ezt te nem értheted meg” - néz szembe a kamerával, a nézővel Kaja, aki egy a több száz táborozó közül. És tényleg emberi ésszel fel nem fogható, hogy mi vezethet valakit arra, hogy homályos ideológiákra hivatkozva más emberek életét kioltsa, ráadásul egészen fiatal emberek életét. Erik Poppe túlélők beszámolói alapján készítette el filmjét, és az elkészítés során sorra jó döntéseket hozott: egyrészt tökéletes választás volt a vágás mellőzése, hiszen a kamera maximális autentikusságot kölcsönöz az eseményeknek, többszörös erővel vagyunk kényszerítve arra, hogy a szigeten az életükért futók közé képzeljük magunkat, így egyetlen másodpercre sem szakadunk el Kaja mellől (csak a szívbemarkoló befejezés során), aki menekülése során borzasztónál borzasztóbb felfedezéseket tesz. Másrészt helyes döntés volt a rendező részéről, hogy a merénylő végig arc nélkül marad. Ez a film az áldozatoké és a túlélőké, azoknak a fiataloknak állít emléket, akik egymást segítve próbáltak életben maradni, vagy hősként haltak meg, vagy csodával határos módon túlélték a vérengzést, mint például Ylva Schwenke, aki öt golyóval a testében feküdt két szikla között a vízben több mint másfél órát. Ez a film tehát ezek a fiataloké, nem pedig azé az „emberé”, aki szélsőjobbos eszméire hivatkozva ontott vért, újra felidézve elvbarátai rémtetteit a harmincas-negyvenes évek Németországából.

A 72 percen át tartó öldöklés majdnem teljes egészében a szemünk elé kerül, Kaja pedig mindnyájunknak példát mutat a hasonló helyzetekre: ahogyan húgát próbálja megtalálni a létező legnagyobb életveszélyben is, az tökéletes tükörképét adja annak, hogy mekkora  jellembéli fölényben voltak az üldözött fiatalok ahhoz a gyáva féreghez képest, aki a magával hozott két táskányi nehézfegyverben találta meg önkifejezése eszközét. Az Utoya július 22. megdöbbentő, szívfájdító emléke Norvégia fekete napjának, a hibátlan (és nem lehet elégszer kiemelni – bravúrosan, vágás nélkül rögzített) film nem utolsósorban még nagyszerű színészeire is támaszkodik, akik közül természetesen a bámulatos kezdő, Andrea Berntzen emelendő ki.

Végezetül a film figyelmeztetésként is értelmezhető: figyelmeztetés a szélsőjobbos eszmékre, amelyek buzgó keresztény, konzervatív, nacionalista mázzal álcázzák magukat, de valódi céljuk csupán egy dolog, az ellenségnek kikiáltott embertársaink fizikai megsemmisítése. Nos, az ilyen eszmék - ellentétben a sziget fiataljainak támogatandó szellemiségével - nem valók máshová, mint a történelem legeldugottabb szemétdombjára.

Kaja (Andrea Berntzen) a testvérét keresi

Arat a halál Utoya szigetén

Csak kevés búvóhely van a szigeten

A szélsőjobb célpontjai

Külföldi moziplakát

Erik Poppe


2019. október 15., kedd

Enzo G. Castellari: Keoma/Keoma aka. Django Rides Again (1976)


Enzo G. Castellari: Keoma/Keoma aka. Django Rides Again (1976)

Főszereplők: Franco Nero, Olga Karlatos, William Berger, Woody Strode

Magyar dvd-borító

A poros kisvárost mintha átok sújtaná: tombol a pestis, a polgárháború végeztével a visszatérő katonák egyre erőszakosabbak, az egész élén pedig ott áll Caldwell, aki markában tart mindent és mindenkit pénzével, és válogatott banditákból álló zsoldosseregével. A beteg lakosok gyógyszert, segítséget nem kapnak, ellenben Caldwell messzebb egy táborba záratja őket - meghalni. Ekkor tűnik fel egy idegen, a félvér Keoma, aki visszahozza a reményt a városnak, ő az egyetlen, aki felveheti a harcot a brutális bandával. Kevesen tudják, de Keoma is a városhoz tartozik, fehér apja birtokán nőtt fel három kegyetlen mostohatestvér oldalán. Keoma most Caldwell mellett a testvéreivel is találkozik, akik eladták magukat a bandavezérnek, és akik ugyanúgy gyűlölik a „félvér fattyút”, mint gyermekkorukban…

Enzo G. Castellari 1976 táján gondolt egyet, és azzal az ötlettel lepte meg jóbarátját, Franco Nerót, hogy hozzanak össze egy italowesternt. Elég merész gondolat volt ez a rendezőtől, hiszen 1976-ra a spagetti westernek kora kimondva-kimondatlanul lejárt. Az ötletet tettek követték, Nero kapott egy nagy szőke hajpótlást, hogy „indiánabbnak” nézzen ki, a nevét kinézték valamilyen régi indián könyvből és valamirevaló forgatókönyv nélkül elkezdték a forgatást. A kész jelenetek után esténként a stáb tagjai kitalálták, hogy másnap hogyan folytassák a sztorit, a színészek pedig megírhatták saját szövegüket. Az eredmény? Nos, a kész film valami elképesztő. A néha Sam Peckinpah stílusát másoló vágástechnika (plusz lassítások), gyönyörű fényképezés (Aiace Parolin), a remek Woody „a kalapomból ittam a vizet az állomáson 1968-ban” Strode, az iszonyatos és szenvedélyes zene (egy női hang - Sybil -, melyhez negyven perc után csatlakozik egy Leonard Cohent idéző férfié - Guy - is) és Nero jelenléte egy újabb lökést adnak az italowestern műfajának, mondhatni életre keltik azt a tetszhalott állapotából.

A két aláfestő énekhang a történetet szintén elmeséli, újabb érzelmi töltettel felruházva az eseményeket. A csúcsponton Nero/Keoma lassított felvételen ugrik neki halálos ellenségének; az utolsó percek leszámolása alatt az éppen gyerekének életet adó nő ordítását halljuk, a lőfegyverek ezalatt némán szólalnak meg; egy öregasszony, aki nincs is jelen, de mégis mindenütt ott van, a kordéját húzza…

Franco Nero zseniális alakítása





Német moziplakát

Enzo G. Castellari



Thomas Vinterberg: A vadászat/ Jagten (2012)


Thomas Vinterberg: A vadászat/ Jagten (2012)

Főszereplők: Mads Mikkelsen, Thomas Bo Larsen, Annika Wedderkopp

Külföldi dvd-borító

Lucas egy óvodában dolgozik, feleségétől külön vált, fiával azonban jó a kapcsolata és baráti körére is mindig számíthat. Egy átlagos napon a félénk, visszahúzódó óvodás, Klara különös dolgokat mond az igazgatónőnek, melyekből az kénytelen megállapítani, hogy Lucas szexuálisan molesztálhatta a gyermeket. Ezután a hullámok viharos sebességgel összecsapnak Lucas feje felett, az óvodából kirúgják, senki - még az új szerelme - sem hisz neki, de a fizikai bántalmazást sem kerülheti el. Az egyetlen bökkenő az, hogy Lucas ártatlan…

Thomas Vinterberg filmje azt a lejtőt mutatja be, amelyen ha az ember megindul lefelé, akkor nincs megállás, képtelen visszakapaszkodni. Lucast erre a bizonyos lejtőre balszerencsés véletlenek helyezik: a kis Klara szereti Lucast (annak kutyáját pedig különösen), és ezt a maga ártatlan gyermeki módján akarja kimutatni, de ez végül rosszul sül el. Ehhez jön még szülei állandó veszekedése, és az, ahogyan bátyja és annak haverjai a füle hallatára trágár hangon „arról” beszélnek.

Vinterberg, a remek „Születésnap” (1998) rendezője nagyon érzékeny témát vitt vászonra, melynél akár egy rosszul sikerült jelenet tévútra vihette volna az egész produkciót. A rendező azonban mindent jól csinál. A korábbi, e témával foglalkozó filmek többsége nem tette világossá, hogy megtörtént-e az erőszak, vagy nem; Vinterberg ehelyett tudatja a nézővel, hogy Lucas ártatlan, és ezután csak az ő, és környezete jellemváltozására koncentrál, illetve arra a helyzetre, amikor a hírbe hozott ember bármit is csinál, képtelen meggyőzni az igazáról a többieket.

Remek alakítást látunk Mads Mikkelsentől, ahogyan a megvádolt tanár próbál higgadt maradni, majd ahogy lassan, apránként elveszti a maradék türelmét is (erőszakra erőszakkal válaszol, jelenetet rendez a templomban), az maximálisan hiteles és megrázó. És ebben a filmben is - igaz, részben - beigazolódik a mondás, miszerint az idő mindent begyógyít. Egy év elteltével Lucas látszólag túl van a nehezén, visszakerül a társadalomba, a rendes kerékvágásba. De a végső momentum, egy puskalövés (ha valóságos, ha nem) azt jelenti, hogy a bélyeg valamilyen mértékben még mindig (talán örökre) ott van a tanár vállán.

Lucas és Klara: itt még minden rendben

Klara furcsa dolgokat kezd mondani...

...és a botrány kipattan

Lucas fia nem bírja idegekkel a lelki terrort

Lucas bevásárló körútja véres erőszakba torkollik

Moziplakát

Thomas Vinterberg

2016. május 5., csütörtök

Konstantin Lopushansky: A halott ember levelei/Pisma myortvogo cheloveka (1986)

Konstantin Lopushansky: A halott ember levelei/Pisma myortvogo cheloveka (1986)

Főszereplők: Rolan Bykov, Iosif Ryklin, Viktor Mikhaylov, Nora Gryakalova

Külföldi dvd-borító

Romok, holttestek, pusztulás mindenütt: egy szinte teljesen megsemmisült városban vagyunk, ahol a túlélők a föld felszíne alatt lévő rögtönzött óvóhelyeken próbálnak túlélni, de soraikat a fertőzések és égési sérülések tovább tizedelik. Az egyik óvóhelyen egy idős tudós tartja a lelket a többiekben, haldokló feleségében és néhány kollégájában. Konstantin Lopushansky filmjében a pusztulás pontos okát csak találgatni lehet, de szinte biztos, hogy a várost az atomháború tette földdel egyenlővé. Kijárási tilalom van, a katonaság járőrözik, az utcákon gázmaszkban kóvályognak a lakosok és koldulnak ennivalót, vagy gyógyszert a többiektől.

Lopushansky remekművét, ezt a szinte teljesen remények nélküli életet bemutató szűk másfél órát minden olyan emberi lénynek látnia kellene, aki azt az elvet vallja, hogy területszerzési, vallási és még ki tudja, milyen okból az atomfegyver létrehozása és bevetése más nációk ellen megengedhető, sőt, támogatandó. Ezeknek az embereknek jó alaposan meg kellene néznie a szinte dombként magasló romokat, melyek bútorok, házfalak, járművek masszájából állnak, a tucatjával az utcákon heverő holttesteket, melyekkel senki sem törődik, és végül azt az óvóhelyet, ahol a főszereplő tudós az egyik szobában ápolja, a másikban eltemeti feleségét.

A film címe azokból a levelekből, vagy inkább monológokból adódik, melyeket a tudós Erik nevű fiának címez, és aki szinte biztos, hogy szénné égett a pusztítás kellős közepén. A tudós ennek ellenére nem adja fel, és mindent tűvé tesz fia után, de borzalmasnál is borzalmasabb tapasztalatokat gyűjt csak a kinti világban. Felejthetetlen képsor, ahogy a pusztítás elkezdődik, a lángok végigsöpörnek az utcákon és szinte mindenkit hamuvá égetnek. De a legszörnyűbb még hátravan: amikor a tudós a kórházban, fiát keresvén bekönyörgi magát a sebesült és haldokló gyerekek számára elkülönített termekbe, olyan hangokat hallunk, melyeknél rémisztőbbet talán soha nem fogunk többet hallani. Lopushansky itt csak annyira szánja meg a nézőt, hogy néhány közelképtől eltekintve a szörnyű látványt nem tárja a szeme elé, egyedül a tudóst látjuk, amint szinte megőrülve támolyog a haldoklók között.

És ez az az új világ, amely már az egészséges gyermekeket sem kíméli. Az úgynevezett „ellenőrző ponton” a hatóságok (illetve azok maradéka) megtagadnák az átjutást a szülők nélküli, sokkos állapotban lévő, megnémult gyerekektől, így azok az orvostól már engedélyt sem kapnak. Holott az egyetlen reménysugarat ők jelentik, és ezt a tudós is felismeri, amikor nyolcukat beengedi magához. Megpróbálja átadni nekik tudását még az utolsó napokban is annak ellenére, hogy azok már nem szólalnak meg. És az utolsó képsorok az összekapaszkodó, libasorban (ki tudja, merre) haladó gyerekekkel, ugyanúgy, mint az apokalipszis képei a romokkal, holttestekkel és a térdig érő, fertőzött vízben úszkáló könyvek ezreivel jó ideig kísérteni fognak minket.

A pusztulás képei







Angol nyelvű filmplakát
Konstantin Lopushansky

2015. november 24., kedd

Bo Widerberg: Vágy és virágzás/Lust och fägring stor/All Things Fair (1995)

Bo Widerberg: Vágy és virágzás/Lust och fägring stor/All Things Fair (1995)

Főszereplők: Johan Widerberg, Marika Lagercrantz, Tomas von Brömssen, Karin Huldt, Nina Gunke, Frida Lindholm

Külföldi dvd-borító

1943, Malmö: Stig élete úgy zajlik, mint korosztályában bárki másé: iskolába jár, és a szex körül forog az agya. Egy nap új tanárnő kerül az osztály élére, a Stighez hasonlóan Stockholmból érkezett Viola. A fiú láthatatlannak gondolt csínytevései (szereti a teremben repkedő legyeket csúzlival lelövöldözni - halálos pontossággal) nem maradnak rejtve Viola előtt, de néhány négyszemközti eszmecsere után váratlan dolog történik - a tanár és diákja egymás karjaiban kötnek ki. A titkos légyottok a nő lakásán folytatódnak, immár az ágyban. A nő férje, az utazó ügynök Kjell úgy tűnik, mindebből semmit sem észlel…

Bo Widerberg egy nem hagyományos szerelmi drámát vetít elénk. Stiget elsősorban a kíváncsiság hajtja, hiszen osztálytársaival más témájuk szinte nincs is, mint a nők, és a szex. A tanárnő viszont már kiábrándult részeges férjéből, túl van egy idegösszeroppanáson, ráadásul már az első tanítási napon felfigyel a társainál komolyabbnak, érettebbnek tűnő Stigre. A szerelmi légyottok száma egyre gyarapszik, Stig ennek megfelelően egyre több napot tölt iskola helyett tanárnője lakásán (és ágyában). A fiú meglepetésére - miután a férj váratlanul hazaérkezve többször is meglepi a lakásban - Kjell nem nagyon törődik a helyzettel, az árust inkább Beethoven, és a kakukkos órába rejtett dugialkohol foglalkoztatja.

Widerberg utolsó filmjében csodálatos karaktereket alkot. Stiget fia, Johan játssza, aki ekkor 21 éves volt, de ennek ellenére tökéletesen személyesíti meg a 15 évest. Viola (Marika Lagercrantz), a vonzó angoltanárnő kezdetben valósággal újjászületik a titkos kapcsolattól, de amikor Stig egyre többször visszakozik, újra elveszti az önuralmát, és ennek tetőpontján már egy törött üveggel kényszerítené szexre Stiget.

A leglenyűgözőbb karakter azonban Kjell, művésznevén Frank. Az utazó ügynök (női ruhákkal kereskedik) nem gyanakvással, hanem barátsággal közeledik Stighez, és bevezeti a klasszikus zene birodalmába. Emlékezetes jelenet egyik közös lemezhallgatásuk, melynek során Beethoven gyönyörű dallamai alá beszűrődik Hitler mániákus szónoklatainak egyike. „Ugyanaz a nyelv” - nyöszörgi Kjell/Frank - „Nem tudom megérteni” - mondja, majd sírva fakad.

Ahogy telik az idő, úgy lesz egyre nyilvánvalóbb, hogy a tanár-diák szerelmi viszony nem tartható tovább. A nő egy hatalmában álló lépéssel vet véget mindennek, mire Stig az ünnepélyes tanévzárón gúnyos gesztussal áll bosszút. És bár Stig rengeteget tanult az életről (szex, halál, megcsalás, bosszú), utolsó momentumként betör a már kiürült osztályterembe. Magához veszi a tanév közben számtalan alkalommal forgatott lexikonokat, ezzel egyben a tudást, és a könyvekkel, a tudással a kezében távozik, és válik felnőtté.

Stig tanárnője bűvkörébe kerül

A tanárnő hamar felfigyel tanítványára...

...de főleg szexuális értelemben

Stig szomszédja mindent megpróbál, hogy felkeltse az érdeklődést

Az indulatok elszabadulnak

Frank fölött győzelmet arat az ital

Moziplakát

Bo Widerberg (1930 - 1997)


2015. június 24., szerda

Erick Zonca: Élet, amiről az angyalok álmodnak/La vie rêvée des anges (1998)

Erick Zonca: Élet, amiről az angyalok álmodnak/La vie rêvée des anges (1998)

Főszereplők: Élodie Bouchez, Natacha Régnier, Grégoire Colin, Patrick Mercado, Jo Prestia

Külföldi dvd-borító

Isabel 21 éves, és egyik napról a másikra él. Barátja eltűnt, ő meg az idegen városban megpróbál valahogy talpon maradni. Munkát kap egy gyárban, a varrógép mellett, és itt ismerkedik össze Marie-val, aki egy baleset nyomán kómába esett, kórházban fekvő asszony lakásában él. Marie befogadja Isabelt, és a páros innentől elválaszthatatlan lesz, egészen addig, amíg Marie bele nem szeret egy gazdag bártulajdonosba…

Az „Élet, amiről az angyalok álmodnak” egy nehéz helyzetben létrejött barátság története. Marie és Isabel elkezdenek valamit, amitől mindkettejüknek több kedve lesz az élethez, és ami megkönnyíti a mindennapjaikat. Mert a hétköznapok nehezek: a varrodában nem veszik őket emberszámba, Isabelt ki is rúgják, de még arra sincs pénzük, hogy egy szórakozóhelyre bemenjenek. Az itteni kidobóemberekkel kötött alkalmi barátságok csak időlegesek, mind a ketten (négyen) tudják valahol, hogy nem tartós kapcsolat(ok)ról van szó.

És ekkor belép a képbe Chriss, a pénzes, szűkszavú, látszólag különösebb gátlásokkal nem rendelkező szépfiú, és gyorsan kiveti a hálóját Marie-ra (talán nem véletlen, hogy pont Marie volt az, aki korábban széttörte a férfi csodaautójának hátsó lámpáját). Marie megpróbál küzdeni ellene, a szokásos barátságtalan, szókimondó stílusában beszél vele, még akkor is, amikor az kifizeti az általa elemelt ezerfrankos kabátot. Chrissnek mindez imponál, látja, hogy végre egy izgalmas vadászatot indíthat, nem egy szokványos, magát a pénzes fiúnak könnyen odaadó nőről van szó. Egy idő után Marie megadja magát, bár még harcol (a szexjelenetek is inkább erőszakosak, semmint érzékiek), de tudja, hogy ez a szerelem boldoggá teheti az életét, új célokat, jövőképet adhat neki.

Isabel teljesen más típus, ő rendületlenül bízik valamiben, folyamatosan munkát keres, megpróbál találékonysággal úrrá lenni a nyomorán (lásd összeollózott képeslapjait, amelyekkel mindig sikerül annyi pénzt összeszednie, ami a túléléshez szükséges). És elhatározza azt is, hogy meglátogatja a kórházban fekvő Sandrine-t, kinek anyja már nem ébredt fel a kómából, és aki szintén magatehetetlenül, környezetéről nem tudva fekszik a kórteremben. Isabel folyamatosan olvassa Sandrine naplóját, melyet a lakásban talált. Sandrine-nak nem maradt más, csak az álom - ő lenne a címbéli egyik angyal? Meglehet, mint ahogy az is, hogy Isabel és Marie is, akik nem a kórházi ágyon ugyan, de szintén csak álmodni tudnak az életről.

Erick Zonca mesteri debütálása a kilencvenes évek európai filmtermésének talán legjobb forgatókönyvével bír, két főszereplője pedig teljesen megérdemelten nyert César-díjat. Az „Élet, amiről az angyalok álmodnak” nemcsak lenyűgöző és sokszínű karaktereket sorakoztat fel, de kíméletlen szociális látleletet is ad két fiatal helyzetéről, akik egyik percről a másikra élik a számos (és végzetes) csalódást tartogató életüket. 

Isabel hosszú kóborlás után egy varrodában köt ki...

... ahol találkozik Marie-val

Sandrine magatehetetlenül fekszik a kórházban

Marie nem tud ellenállni Chriss varázsának

Moziplakát

Erick Zonca